In memoriam Tóthné Márkus Ágnes
Meghalt Tóthné Márkus Ágnes, szeretett Ágink, Ági nénink, az iskola mindent-tudó munkatársa.
Drága Ági!
Könnyekkel a szememben, megrendülten ejtem a pontot a mondat végére. E sorok leírása után nagy csönd keletkezik a lelkemben, a szívem összefacsarodik. Valami vigasztalót, valami lélekemelőt kellene most írnom, s magasztalnom az iskolánkban eltöltött 32 évedet, hihetetlen munkabírásodat, de csupa olyan dolog jut eszembe, ami nem nekrológba illendő: derűs beszélgetések, jókedvű asztaltársaságok moraja és harsány kacagás az iskola folyosójáról, az irodából…
Számunkra talán az egyik legnagyobb ajándék az, amit e humor által Tőled kaptunk, hogy elviselhetővé váljon a mindennapok káosza. Ha csak ezt kaptuk volna, máris gazdagabbak lettünk volna általad. De kaptuk Tőled a megjelenés és a viselkedés, a modor eleganciáját, és azt, hogy mindenekfelett önmagunkkal szemben van elsősorban kötelezettségünk.
Sokat beszélgettünk a gyermekkorunkról, a gyermekeink neveléséről és az élet „nagy” dolgairól. Kifogyhatatlan voltál a bölcsességekből, és mindnyájunkat lenyűgöztél páratlan kedvességeddel, közvetlenségeddel, gondolataidnak eredetiségével, egyéniségednek sokszínűségével. Még mindig hallom a hangodat, a nevetésed, látom a mosolyod: várom, hogy megszólíts, hogy jókedvre deríts, hogy meghallgasd gondjaimat, mint egy jó édesanya…
Megmagyarázhatatlan nyugalom, csendes derű vette Őt körül, a közelében biztonságban érezhette magát az ember. Igazságosság és minden ember felé egyaránt megnyilvánuló tolerancia, empátia és segítőkészség jellemezte. Véleményét soha nem erőszakolta másokra. Észrevételei, tanácsai mögött nagy szakmai tudás, tapasztalat és emberi bölcsesség húzódott – ezért volt hiteles, meggyőző mindannyiunk számára.
Van még egy tulajdonság, amelyet Önöknek, Nektek, meg kell említenem: ez a sajátos diszkréció, amely Őt olyan megbízhatóvá, kiszámíthatóvá, komollyá tette, ez a megbízhatóság minden szakmai és magánkapcsolatát megnemesítette.
Szívében hordozta mindazokat, akik körülvették őt: elsősorban a családját, szeretteit és nem utolsósorban munkatársait.
1966. február 20-án született, a napokban ünnepelte volna 51. születésnapját. Fiatal pályakezdőként kezdett iskolánkban, gyermekei születésének együtt örülhettünk, akiket, méltán, mindig büszkeséggel említett.
Nagyon rövid időt kaptál ebben a földi létben, de nem túlzok, ha azt mondom, sohasem felejtünk el.
A valóság az , hogy Te bennünk létezel tovább.
A különbség csak annyi, hogy most már külön-külön kell folytatnunk magunkban a megkezdett beszélgetéseket…
Utolsó üdvözlettel az iskola vezetősége, tantestülete, dolgozói és mindazok nevében, akik szerették és tisztelték Őt: Tóthné Czerócki Mónika
