Múlt, jelen, jövő a Török János Szakközépiskolában

Városunkban (Cegléden) 1954 óta van érettségire épülő középfokú mezőgazdasági oktatás. Ekkor mezőgazdasági technikum később növénytermesztő és állattenyésztő szakközépiskola létesült. Jelenleg érettségire épülő állattenyésztő és állategészségügyi valamint környezetvédelmi mezőgazdasági technikus képzés folyik. Az agrárképzés különböző helyszíneken zajlik.

Az iskola másik profilját jelentő humán egészségügyi képzés 1975-ban indult szakiskolai osztályokkal. 1982-től szakközépiskolai egészségügyi képzés is folyik, mely kiegészül az ápoló és szociális asszisztens képzési formával. Rövid összefoglalás itt található az egészségügyi képzés helyszíneiről.

Az 1998/99-es tanévtől kezdve iskolánkban új rendszerben történik a szakmai ismeretek megszerzése: a szakképzés mindkét profilban az érettségi bizonyítvány megszerzése után kezdődik, és két éven át (13-14. évfolyam) tart. A szakmai képzést a képesítő vizsga zárja le.

Célunk, hogy olyan humánus, gyerekközpontú iskolánk legyen, ahol diákjaink az általános műveltség alapjainak megszerzése mellett olyan szemléletű nevelésben részesülhetnek, amely nyitottá teszi őket, mind a magyar, mind a különböző hagyományú és stílusú kulturális értékek be- és elfogadására.

Célunk továbbá, hogy olyan fiatalokat neveljünk, akik felelősséget éreznek az őket körülvevő természet értékeinek megőrzése iránt, annak tudatában, hogy a környezetünk állapotától függ mentálhigiénés egészségünk. Ehhez alkalmasnak kell lenniük a világból érkező információk befogadására és az azokban való eligazodásra (számítástechnikai ismeretek, idegen nyelvek ismerete), a továbbfejlődésre.

A modern világ ezen kihívásai tantestületünkben is kialakították a folyamatos szakmai önképzés, a megújulás igényét. Jól képzett nevelőtestületünk készen áll a mindenkori igények szerinti magas színvonalú szakmai feladatok megoldására.